Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját

A kormányfő péntek reggel azt követően nyilatkozott így a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, hogy a brit EU-tagságról tartott csütörtöki népszavazáson győzött a kilépést pártoló tábor.

Orbán Viktor szerint elemezni kell, hogy milyen ügyek voltak meghatározóak a brit EU-tagság vitájában. Úgy látja, a döntő erejű kérdés a bevándorlás volt. A britek keresték arra a kérdésre a választ, hogyan tudnak ellenállni a modern kori népvándorlásnak, hogyan tudják továbbra is saját kezükben tartani az életüket, "hogyan tudják megtartani a szigetüket" - fogalmazott, hozzátéve: úgy tűnik, a britek nem voltak elégedettek azzal a politikával és védelemmel, amit ebben a helyzetben az Európai Unió nyújt. Tiszteletben kell tartani a britek döntését, mert minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy a saját sorsáról ő maga döntsön - hangoztatta.

A miniszterelnök azt is mondta: Magyarország azért tagja az uniónak, mert "hiszünk egy erős Európában". De "Európa csak akkor erős, ha az olyan nagy jelentőségű kérdésekre, mint a bevándorlás, olyan válaszokat tud adni, amelyek nem meggyengítik önmagát, hanem megerősítik. Ezeket a válaszokat az EU nem adta meg, sőt ellenkező válaszokat adott" - fogalmazott.

Orbán Viktor közölte, hogy az EU miniszterelnökei folyamatosan egyeztetni fognak a kialakult helyzetről, a V4-es vezetők pedig - telefonon - külön körben is tárgyalnak majd. Megjegyezte, most egy hosszabb jogi folyamat következik, de erről egyelőre nem érdemes nyilatkozni. Az a megoldás tűnik kézenfekvőnek - fűzte hozzá -, hogy Nagy-Britannia a tagságról szóló szerződés helyett megállapodást köt az EU-val, és abban rendezi a felmerülő kérdéseket.

(MTI-fidesz.hu)


« Vissza az előző oldalra
 
Várjuk ötleteiket az alábbi email címre:
tiffan.zsolt@fidesz.hu