Elhelyezték Szaporcán az Ős-Dráva látogatóközpont alapkövét



Elhelyezték a több mint egymilliárd forintból épülő Ős-Dráva Ökoturisztikai Látogatóközpont és Bemutatóhely alapkövét a baranyai Szaporcán szerdán.

Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára elmondta: a község határában jövő augusztusban megnyíló létesítmény interaktív formában mutatja be a dél-baranyai Ormánság természeti, kultúrtörténeti értékeit és a helyi gazdálkodási hagyományokat.

Tiffán Zsolt (Fidesz) országgyűlési képviselő, az Ős-Dráva Program összehangolásáért felelős kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a 25 milliárd forintos, 45 ezer hektárt érintő, a vizes élőhelyek revitalizálásával, vízkormányzási rendszer kialakításával az ökoturizmus, a horgászat, a mezőgazdaság fellendülésére irányuló programban eljött a tettek időszaka.

A Duna-Dráva Nemzeti Park beruházásaként 17 hektáron épülő látogatóközpont közvetlenül 30 embernek ad munkát és az első a megvalósítás szakaszába került fejlesztések sorában, amelyek célja letörölni az Ormánságot az elmaradott térségek listájáról - jelezte.

Hozzáfűzte, a látogatóközpont kivitelezésének kezdetével a program látványos szakaszába ért, s ez reményt nyújthat a térség lakosságának. Azt üzeni: több generációnak is érdemes itt élnie, van miben hinni.

A sikerhez azonban arra is szükség van, hogy az emberek képesek legyenek segíteni magukon, és a projekt minden szereplője összefogjon - mondta.

Tiffán Zsolt szólt arról is, hogy az alapkőletételt megelőzően a Szaporcával szomszédos Kémesen 20 ormánsági település vezetőit tájékoztatták az Ős-Dráva program keretében induló, az erdészettel, a tájhasználattal, a vízrendezéssel összefüggő képzésekről. A tervek szerint több tucat szakmunkást képeznének, akikre nemcsak a program egyes elemeinek kivitelezésénél, hanem az elkészülő létesítmények fenntartásánál is szükség lesz.

A kormánybiztos kitért rá, hogy a közmunka program keretében jelenleg 420-an dolgoznak az Ős-Dráva projekt fejlesztésre kijelölt területeinek előkészítésén, s említést tett arról, hogy az elmúlt időszakban több út felújításával jelentősen javult az Ormánság közúti közlekedésének színvonala, a térség elérhetősége.

Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója azt mondta, hogy a látogatóközpont a 21. század követelményeinek megfelelően, magas színvonalon mutatja be a térség értékeit, Rácz András pedig beszédében úgy vélte: erre maga a nemzeti park munkája a garancia.

A helyettes államtitkár emlékeztetett rá, hogy a Duna-Dráva Nemzeti parkkal együtt a tíz hazai nemzeti parki igazgatóság 2007-2013-as európai uniós költségvetési időszakban 36 milliárd forint értékben valósított meg különböző fejlesztéseket. "Soha ennyi pénz nem volt Magyarországon természetvédelemre" - mutatott rá.

Hozzátette: a munkálatok 100 ezer hektárt érintettek, amely a védett területek 10, a Natura 2000 területek 5 százalékát jelenti.

Rácz András hangoztatta, hogy a természetvédelmi beruházások a 2014-ben kezdődő új pénzügyi időszakban is prioritást élveznek.

SH/MTI


« Vissza az előző oldalra
 
Várjuk ötleteiket az alábbi email címre:
tiffan.zsolt@fidesz.hu