Tiffán Zsolt ellátogat a baranyai városokba

A mai napon Tiffán Zsolt elnök urat hivatalában fogadta a nyugati régió két városának, Szentlőrincnek és Szigetvárnak a polgármestere. Elnök úr látogatást tett az új szentlőrinci járóbeteg-ellátó intézményben, valamint a felújított szentlőrinci Ifjúság úti iskolaépületben.

A megbeszéléseken elnök úr tájékoztatást adott a megye megváltozott feladatairól, kiemelve a területfejlesztési és területrendezési feladatokat. Tiffán Zsolt a találkozókon elmondta, szoros és hatékony együttműködést szeretne kialakítani a megváltozott megyei struktúrában a két város polgármesterével.

Dr. Győrvári Márk és Kolovics János örömét fejezte ki, hogy a megyei önkormányzat hatékony együttműködésre törekszik, valamint, hogy a területfejlesztéssel kapcsolatos feladatok megyei szintre kerültek. A felek egyetértettek abban, hogy új alapokra kell helyezni a területfejlesztés gyakorlatát. Ezzel összefüggésben Tiffán Zsolt rámutatott: Baranya megyét csak úgy lehet fejleszteni, ha a legelmaradottabb térségeknek is segítő kezet nyújtunk, példaként említette az Ormánságot és a Szigetvár környéki kistelepüléseket.

Baranya Megyei Önkormányzat


« Vissza az előző oldalra
 
Várjuk ötleteiket az alábbi email címre:
tiffan.zsolt@fidesz.hu