A közös sikerhez arányos teherviselés szükséges

A miniszterelnök szerint a világban lezajló globális átalakulás kihívás: egyszerre fenyegetés és lehetőség is Magyarországnak. Rajtunk áll, mit választunk, hogy fogjuk fel - tette hozzá. Szólt arról is, hogy fel kell ismerni, mi értékelődik le, és mi értékelődik fel. A munka, a közérdek felértékelődik, és a spekuláció leértékelődik - fogalmazott Orbán.


A kormányfő bejelentette, hétfőn a parlamentben ismerteti a második akciótervet, és azt mondta: a jövőben a gazdaságpolitika azon alapszik, hogy a sikerhez közös részvétel, ahhoz pedig arányos teherviselés kell. Azoknak kell többet adni, akiknek van - szögezte le.

Közös áldozatvállalás

Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország nehéz helyzetbe került, az ország az előző akcióterv után még válsággal küzd. Csak közös áldozatvállalással és erőfeszítéssel juthatunk ki belőle. Egyszerre kell kitörnünk az adósságcsapdából , és be kell indítanunk a gazdasági növekedést. Amíg nem jutunk ki a gödörből, addig azokon a sor, akik eddig kevesebbet vállaltak - fejtette ki.

A kormányfő aláhúzta: a második akcióterv célja és feladata, hogy először kijavítsuk a múlt hibáit, tovább erősítsük és szélesítsük az együttműködés gazdaságpolitikáját, és arányossá tegyük a válság okozta terhekből való részesedést. Olyan lépéseket kell tennünk, amelyek nem engedik az államadósság növekedését, ezzel egy időben pedig lehetővé teszik, hogy az ország finanszírozási igényét ne nemzetközi szervezetektől, hanem a piacról szerezzük be.

Úgy juthatunk ki a válságból, hogy közben tarthatóvá kell tenni az idei 3,8 százalékos hiánycélt, és meg kell alapozni a jövő évi 3 százalékos hiányt, de közben el kell indítani a gazdasági növekedést is, amelynek jövőre el kell érnie a 3 százalékot - fogalmazott a miniszterelnök.

További válságadók

Orbán bejelentette, hogy a bankadó mellett a kormány további válságadókat fog kivetni. A távközlési és telekommunikációs cégeknek évi 61 milliárd forintot kell befizetniük a költségvetésbe, míg az energiaszektornak 70 milliárdot három éven keresztül. A kereskedelmi láncoknak szintén három éven keresztül kell évi 30 milliárddal szanálniuk a költségvetést - jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette: a kormány felfüggeszti a PPP-szerződéseket, valamint újratárgyalja a folyamatban lévőket. November 1-jétől 2011. december 31-ig felfüggesztik a magánnyugdíj-rendszerbe jelenleg havonta 30 milliárd forint értékben folyósított összeg átutalását is.

Az adórendszer átfogó átalakítás után arányos és családi alapú lesz. A miniszterelnök kiemelte: a változtatások végrehajtása után adórendszerünk munka-és családbarát lesz.
(fidesz.hu)


« Vissza az előző oldalra
 
Várjuk ötleteiket az alábbi email címre:
tiffan.zsolt@fidesz.hu